A Lelkiismeret Labradorit Tükrei

A labradorit játéka, az a mélyről felvillanó kék és zöld, mindig is lenyűgözött. Mintha egy másik világ kapuja nyílna meg bennünk. Ma a labradorit a lelkiismeretemet idézi. Nem a vádaskodót, nem a szigorút, hanem azt a finom, halk suttogást, ami emlékeztet arra, hogy kik is vagyunk valójában.

Évekkel ezelőtt egy helyzetben úgy döntöttem, a könnyebb utat választom, amivel megbántottam egy hozzám közel állót. Akkor nem éreztem a súlyát, a pillanatnyi kényelem eltakarta a valóságot. Azt hittem, megúszom. De a lelkiismeret olyan, mint a labradorit tükre. Idővel, ahogy a fény más szögből esik rá, előtűnnek a rejtett árnyak, a finom repedések. Egyre gyakrabban láttam a saját arcomon a csalódást, amit másoknak okoztam. Nem tudtam tovább menekülni.

Nem a bűntudat mocsarába akartam süllyedni, hanem a labradorit iránymutatását követve szembenézni a tükörrel. Először fájdalmas volt, de ahogy beismertem a hibámat, ahogy bocsánatot kértem, a kék és zöld színek elkezdtek ragyogni. A lelkiismeret nem büntet, hanem emlékeztet. Segít, hogy fejlődjünk, hogy jobb emberré váljunk. Most már hordok egy labradoritot magamnál. Emlékeztet a belső iránytűmre, arra, hogy a fény mindig megtalálja az utat a sötétségből.