A Lelkiismeret Opálfényű Sóhajai

Egy régi legenda szerint, amikor egy lélek elindul az útján, egy apró opálfényű sóhaj rezdül meg a világegyetemben. Ez a sóhaj a lelkiismeret magja, a belső iránytű, amely néha elhalványul a zajban, de sosem tűnik el teljesen. Évekig cipeltem egy terhet, egy kimondatlan szót, egy elszalasztott pillanatot. Mint egy apró kavics a cipőmben, folyamatosan emlékeztetett a jelenlétére, még akkor is, amikor a napfényben sétáltam. Aztán egy nap, egy őszi hajnalon, a ködbe burkolózó táj láttán hirtelen megértettem. A lelkiismeret nem a vád, hanem a lehetőség. Nem a múlt ostora, hanem a jövő irányjelzője. Megbocsátottam magamnak, nem a tettet, hanem az emberi gyarlóságot, ami mögötte húzódott. És a sóhaj, az az opálfényű sóhaj, felerősödött, tisztábbá vált, mint egy csillag az éjszakában, utat mutatva a derű felé.