A Lemondás Borostyán Csendje

A lemondás, ez a furcsa, édes-keserű íz. Nem a feladás gyáva árnyéka, hanem a bölcsesség borostyán csendje. A lemondás néha azt jelenti, hogy elengedem a tervem, a vágyam, azt az elképzelést, amihez oly görcsösen ragaszkodtam. Mint amikor a folyó elhagyja a sziklák szorítását, hogy szabadon kanyarogjon tovább a völgyben.

Egy régi legenda szerint, a csillagok is lemondanak. Minden egyes éjszaka, egy-egy csillag halványabban ragyog, hogy egy másiknak adhasson teret. Nem irigységből, hanem a kozmikus harmónia érdekében. Tudják, hogy a fényük együtt alkot egy nagyobb, szebb képet.

Én is lemondtam már. Lemondtam arról, hogy mások elvárásainak megfeleljek. Lemondtam arról, hogy a múlt árnyaiban éljek. Lemondtam arról, hogy tökéletes legyek. És a lemondás pillanatában éreztem, ahogy a lelkem könnyebb lesz, mint egy madártoll. Ahogy a teremtő erő áramlani kezd bennem, megtöltve a helyet, amit a görcsös ragaszkodás addig elzárt. A lemondás nem üresség, hanem teljesség. A felismerés, hogy néha a kevesebb több. Hogy a csendben hallani a lelkem igaz hangját.