A Lemondás Borostyánszínű Könnyei

A lemondás nem mindig a vereség jele. Néha a legnagyobb győzelmek a háttérben születnek, csendben, amikor elengedjük azt, amiről azt hittük, a miénk kell, hogy legyen. Emlékszem egy öreg fára a kertemben. Évekig kapaszkodott egy elszáradt ágba, mintha attól függne az élete. Szinte hallottam a fájdalmát, ahogy a szél cibálta a holt ágat, ami csak a növekedését akadályozta. Egy vihar során aztán az ág letört. A fa megsiratta, tudtam. De utána, mintha felszabadult volna valami, új hajtások jelentek meg, erősebbek, mint valaha. A gyökerei mélyebbre hatoltak, a törzse vastagabb lett. A lemondás könnyei táplálták az újjászületést. Mi is ilyen fák vagyunk. Néha el kell engednünk egy álmot, egy kapcsolatot, egy elképzelést önmagunkról, hogy teret engedjünk valami újnak, valami jobbnak. A fájdalom a tisztulás jele. Ne féljünk a lemondás borostyánszínű könnyeitől, mert azok a gyógyulás magjai. A Tejúton túl van egy bolygó, ahol a lemondás napján ünnepelnek. Ott tudják, hogy az üresség a teljesség ígérete.