A Lemondás Gyémánt Könnycseppjei

Oly sokszor kapaszkodunk görcsösen abba, aminek már mennie kell. Tárgyakba, kapcsolatokba, gondolatokba, melyek régóta nem szolgálnak minket, csupán megszokásból, félelemből, vagy a múlthoz való ragaszkodásból. És nem vesszük észre, hogy ez a kapaszkodás mérgezi a jelenünket, elzárja a jövőnk kapuit. Néha a legnagyobb spirituális tett a lemondás. Nem a feladás, hanem a tudatos elengedés.

Képzelj el egy öreg fát, melynek ágai már elszáradtak, elszürkülttek. A fa nem siratja azokat az ágakat, melyek már nem hoznak levelet, nem nyújtanak árnyékot. Nem ragaszkodik hozzájuk görcsösen, hanem engedi, hogy a szél letörje őket, vagy a gondos kertész levágja. Mert tudja, hogy csak így adhat teret az új hajtásoknak, a friss zöldnek, a virágzásnak.

A lemondás néha fájdalmas, mint egy gyémánt könnycsepp, mely végiggördül az arcunkon. De a gyémánt tisztasága tükrözi a bölcsességet, a felismerést, hogy az elengedés felszabadít. A lemondás nem gyengeség, hanem erő. Az erő, hogy szembenézzünk a változással, hogy elfogadjuk a mulandóságot, hogy bízzunk a folyamatban. Engedjük el, ami már nem a miénk, és nyissuk meg a szívünket az új lehetőségek előtt. Mert az univerzum mindig ad helyette valami jobbat, valami szebbet, valami olyat, ami valóban a lelkünk mélyéből fakad. A lemondás a gyökere az új kezdeteknek.