A Levegő Elefántcsont Szárnycsapásai

A tettvágy elefántcsont szárnycsapásai... milyen finom, mégis milyen erőteljes mozdulatok ezek! Észrevetted már, hogy a legtöbbször éppen akkor torpanunk meg, amikor a belső tüzünk a legerősebben lobog? Amikor a vágyaink, mint illatos virágok, bontják szirmaikat a lelkünk kertjében? Pedig a teremtéshez nem kell más, csak egy elhatározás, egy apró, de annál tisztább szándék.

Ma reggel, miközben a Nap a Bika jegyében ragyogott, arra gondoltam, milyen sokszor hagyom, hogy a kényelem, a megszokás szürke fátyla elfedje a bennem rejlő potenciált. Félek a változástól, a kockázattól, a bukástól. Pedig a bukás is csak egy lecke, egy lehetőség, hogy még magasabbra nőjünk. Mint a bambusz, amely meghajlik a szélben, de nem törik el.

A tettvágy nem egy hangos kiáltás, hanem egy halk suttogás. A szívünk mélyéről jön, és arra kér, hogy bízzunk magunkban, hogy merjünk lépni, hogy merjük megvalósítani azt, amire a lelkünk legmélyebb zugában vágyunk. Ne hallgassuk el, ne fojtsuk el! Engedjük, hogy a szárnyak kibontakozzanak, és szálljunk! Mert a levegő tele van lehetőségekkel, csak rajtunk múlik, hogy megragadjuk-e őket. És ne feledjük: minden egyes szárnycsapás közelebb visz minket a céljainkhoz, közelebb visz önmagunkhoz.