A Magány Opál Szirmainak Fénye

A magány – sokan űzik, kerülik, átkozzák. Pedig néha, mint egy finom opál, a fény minden színét hordozza magában, csak türelemmel kell néznünk. Nem a társ hiánya a lényeg, hanem a kapcsolódás lehetősége önmagunkkal. Emlékszem, egy viharos éjszakán, mikor mindenki más biztonságos menedékre lelt, én egyedül maradtam a tengerparton. A hullámok dühödten ostorozták a partot, a szél a csontjaimig hatolt, de a zajban, a félelemben egy addig sosem hallott belső hang szólalt meg. Nem a társaság, hanem ez a csend tette lehetővé, hogy meghalljam. A magány nem feltétlenül üresség, hanem egy tér, ahol az Univerzum titkai visszhangoznak, ha elég csendben vagyunk ahhoz, hogy meghalljuk őket. Engedjük, hogy az opál színei megtöltsék a szívünket, és vezessenek haza, önmagunkhoz.