A Meg nem Élt Vágyak Színes Lepkéi

Mélyen, a lélek rejtekútjain, gyakran találkozunk olyan terekkel, ahol a meg nem élt vágyak gyűlnek össze. Nem feltétlenül a nagy, grandiózus álmokról van szó, melyek valaha lobogtak, és melyekért talán küzdöttünk is – bár ők is ott lehetnek. Sokkal inkább azokról az apró, alig észrevehető sugallatokról, finom késztetésekről, melyeket egy pillanatra megéreztünk, majd tovasöpörtünk, a „racionálisabb”, a „fontosabb” dolgok oltárán feláldozva őket. Egy hirtelen jött impulzus, hogy fessünk, táncoljunk, egy idegennel beszélgessünk, egy új utat fedezzünk fel a megszokott helyett. Ezek a vágyak, elfojtva és figyelmen kívül hagyva, nem tűnnek el. Épp ellenkezőleg, békésen, szinte észrevétlenül lebegnek a belső tájainkon, mint színes lepkék.

Vannak, akik azt gondolják, a meg nem élt vágyak fájdalmat rejtenek. Én azonban hiszem, hogy erejük éppen a csendes létezésükben rejlik. Egyfajta emlékeztetőül szolgálnak, egy finom hívásként, hogy térjünk vissza önmagunkhoz. Ha megengedjük magunknak, hogy megfigyeljük őket, anélkül, hogy azonnal megítélnénk, miért nem valósultak meg, vagy mit vesztettünk velük, akkor egy egészen más dimenzió nyílik meg. Elkezdenek suttogni, történeteket mesélni arról, kik is voltunk egykor, és kik lehetnénk. Ezek a lepkék, ha engedjük, hogy a tenyerünkre szálljanak, nem hoznak bánatot, hanem egyfajta szelíd gyengédséget ébresztenek.

Talán a csillagok is ezt üzenik nekünk, amikor egy-egy bolygó a retrográd mozgása során arra hív, hogy befelé figyeljünk, újraértékeljük a múltat. Ez nem a sajnálkozásról szól, hanem a megértésről. Arról, hogy a meg nem élt vágyak nem elpazarolt lehetőségek, hanem potenciálisan kinyíl