A Meg nem Éltek Hűvös Fátyla

Vajon hány alkalommal szívtuk vissza a szavakat, mielőtt elhangzottak volna? Hány ölelés maradt el, mert a félelem a visszautasítástól erősebb volt a szeretet ösztönénél? Mennyi út járatlan maradt, mert a kényelem vagy a megszokás hangja elnyomta a kalandvágy suttogását? A lélek mélyén rejtőzik egy csendes kamra, ahol azok az "egyszer majd" és "bárcsak" pillanatok lakoznak, melyeket sosem engedtünk kibontakozni. Ezek a meg nem élt lehetőségek hűvös fátylat vonnak a szívre, egyfajta nosztalgiát ébresztve egy sosem létezett múlt iránt. Nem múltbeli események hiánya ez, hanem az el nem engedett, elfojtott vágyak súlya. Időnként, egy-egy pillanatnyi csendben, hallani véljük ezeknek a meg nem történt valóságoknak a halk suttogását, ahogy emlékeztetnek minket a bennünk rejlő, még fel nem tárt kincsekre. A csillagok útja nem arról szól, hogy mindent megtegyünk, hanem arról, hogy minden egyes döntésünk mögött tudatos szándék rejőzzön. Engedjük, hogy a Léleknapló ezen bejegyzése hidat építsen a sosem volt és a még lehetséges között. Talán van még idő, hogy kibontsunk egy-egy elfeledett szálat ebből a fátyolból, és életre keltsük azt, amit eddig csak a belső szentélyünk őrzött. Mert minden meg nem élt álom egy parázs, amely csak arra vár, hogy lángra lobbanjon.