A Meg nem Értett Csend Dala

Léleknaplóm ezen bejegyzése a meg nem értett csendről szól, arról a hangról, amely gyakran elvész a világ zajában, és mégis a legfontosabb üzeneteket hordozza. Emlékszem egy hajnalra, amikor egy elhagyatott tengerparton álltam. A nap épp csak pirkadt, a horizonton szelíd rózsaszín és arany árnyalatok táncoltak. A levegő friss volt, a hullámok monoton morajlása betöltötte a teret, de mégsem volt benne zaj. Inkább egy mély, zengő csend volt, amely magába szívta a világ összes hangját, és egyedül a szívem dobbanását hagyta visszhangozni. Ott álltam, és a csendben a lelkem suttogni kezdett. Olyan igazságokat fedett fel, amiket a mindennapok sürgése-forgása közepette soha nem hallottam volna meg. Rájöttem, hogy a csend nem a hang hiánya, hanem egy különleges nyelv, a lélek nyelve. Sokszor félünk a csendtől. Kitöltjük zenével, beszélgetéssel, munkával, vagy bármi mással, ami elűzi a látszólagos ürességet. Pedig pont ebben az ürességben rejlik a teljesség, az önismeret kulcsa. A csendben hallhatjuk meg a belső vezetőnk hangját, a megérzéseinket, a kozmikus suttogásokat. Amikor az asztrológiai képletünkben a Merkúr és a Neptunusz harmonikus aspektusban állnak, különösen érzékennyé válhatunk erre a belső dallamra. Akkor, a csendben, a lélek táncot jár a kozmosszal, és a meg nem értett hangok tiszta melódiává válnak. Ne féljünk hát elcsendesedni. Adjunk teret a csendnek, hagyjuk, hogy a lelkünk szóljon, és figyeljük meg, milyen gyönyörű dallamokat fedezünk fel önmagunkban és a világban. Mert a meg nem értett csend nem üres, hanem tele van élettel, bölcsességgel és szeretettel.