A Meg nem Írt Fejezetek Súlya

Vajon hány alkalommal éreztük már, hogy egy könyv áll a kezünkben, melynek oldalai üresek, ám a súlya mégis lehúz? Ez a meg nem írt fejezetek súlya, azoké a történeteké, melyeket magunkban hordozunk, de sosem engedünk szabadjára. Félelem, bizonytalanság, a "mi lesz, ha" kérdés örökké visszhangzó kórusa tart minket fogva, leláncolva a képzeletünk rabszolgájává. Pedig minden szívben lakozik egy epikus történet, egy olyan mesés utazás, melynek minden kanyarja, minden zuhanása és felemelkedése hozzánk tartozik. A bolygók állása, a kozmikus minták is arra intenek, hogy a szabad akaratunk a legfőbb teremtő erőnk. Azt hisszük, a jövő még megíratlan, de valójában már most írjuk a gondolatainkkal, a kimondatlan szavainkkal, a cselekedeteinkkel. A lélek csendes, mégis sürgető hangja arra buzdít, hogy vegyük a kezünkbe a tollat, és ne féljünk papírra vetni azokat a sorokat, melyek talán sosem látnak majd napvilágot. Mert nem a végeredmény a lényeg, hanem az alkotás folyamata, az a belső felszabadulás, amit a teremtés ad. Engedd, hogy a belsődben rejlő bölcsesség megmutassa az utat, és merj belekezdeni, még akkor is, ha az első szó remegő. A meg nem írt fejezetek súlya akkor emelkedik fel, amikor merünk bátrak lenni, és engedjük, hogy a lélek lüktetése irányítsa a kezünket. Akkor válik a terhes súly könnyű tollpihévé, mely a széllel táncolva viszi tovább a történetedet a végtelenbe.