A Meg nem Írt Fejezetek Szelíd Szirmai

Minden lélek egy könyv. Nem egy kész, bekötött, utolsó betűjéig megírt kötet, hanem egy végtelen vászon, amelyen a fejezetek folytonosan rajzolódnak, formálódnak és néha soha be nem fejeződnek. Sokan rettegünk attól, hogy valamelyik lap üresen marad, hogy egy történet torzóban végződik, vagy egy gondolat soha nem ölt testet. Pedig éppen a meg nem írt fejezetek rejtenik a legnagyobb erőt, a legszelídebb szirmokat. Ők azok, akik a lelkünk kertjében csendesen virágoznak, várva a megfelelő pillanatra, vagy épp örökre a belső táj részévé válva.

Emlékszem egy hajnalra, amikor álmatlanul forgolódtam, és egy rég eltemetett ötlet törte át a tudatom falait. Egy régi vágy, egy soha el nem indított projekt, amelynek minden apró részletét kidolgoztam már képzeletben, de a valóságban sosem mertem megtenni az első lépést. Addig azt gondoltam, ez egy kudarc, egy elmulasztott lehetőség. De azon a hajnalon valami megváltozott. Nem a hiányt éreztem, hanem a teljességet. A meg nem írt fejezet nem a kudarcról szólt, hanem a potenciálról, arról a végtelen lehetőségről, amely bennem él, és amelynek energiája táplálja a többi történetemet.

Mint a Szaturnusz visszatérésének idején, amikor a sorsunk útkereszteződéshez érkezik, és eldönthetjük, melyik utat választjuk. Vajon az ismerős, már bejárt ösvényen haladunk tovább, vagy merünk egy olyan kaput kinyitni, amely mögött a meg nem írt fejezetek várnak? A félelem gyakran visszatart minket a fehér lapoktól, a bizonytalanságtól. Pedig a meg nem írt fejezetek nem üresek. Tele vannak íratlan történetekkel, ki nem mondott szavakkal, el nem indított álmokkal. Ezek a szirmok, amelyek csendben rejtőznek a lelkünkben, illatukkal táplálva a jövőbeni kibontakozást. Eng