A Meg nem Írt Lapok Bölcsessége

Mélyen lélegzem, és érzem, ahogy a gondolatok, mint apró patakok, megindulnak bennem. Ma a meg nem írt lapokról szeretnék beszélni, azokról a történetekről, amiket sosem meséltünk el, azokról az érzésekről, amiket mélyen magunkba zártunk, mintha félnénk, hogy a tinta elfolyik, ha leírjuk őket. A lelkünkben mindannyiunknak van egy könyvtára, tele vastag kötetekkel. Némelyikük gyönyörűen illusztrált, tele emlékekkel és mesékkel, amiket büszkén megmutatunk. De ott vannak azok a poros, címtelen könyvek is, amiknek a borítóját sosem nyitjuk ki. Talán a szégyen, talán a félelem tart minket vissza, attól a félelemtől, hogy a bennük rejlő igazság túl fájdalmas, túl nyers, túl valóságos ahhoz, hogy napvilágot lásson.

Pedig a lélek a gyógyulásra vágyik, és a meg nem írt lapok súlya néha nehezebb, mint az elmondottaké. Az elfojtott történetek, az el nem sírt könnyek, az el nem mondott bocsánatok vagy köszönetek mind apró görcsökként telepednek meg bennünk, akadályozva az energia szabad áramlását. Talán itt az ideje, hogy ma kinyissunk egy ilyen címtelen könyvet. Nem kell azonnal leírnunk a teljes történetet, elég, ha csak egy mondatot, egy érzést, egy pillanatot megengedünk magunknak. Mi az, amit a szíved mélyén hordozol, amit még sosem osztottál meg senkivel, még magaddal sem őszintén? Mi az a félelem, az a vágy, az a hiba, amit elrejtettél? A Főnix, hogy újjászülessen, előbb hamuvá kell, hogy váljon. A mi meg nem írt lapjaink is a feltámadásra várnak, arra, hogy a lélek lángjával megvilágítsuk és megtisztítsuk őket. Néha a legnagyobb bölcsesség nem a tökéletes mondatokban rejlik, hanem abban a bátorságban, amellyel egy-egy meg nem írt lapot a fényre