A Meg nem Írt Sors Könyve

Vajon hány alkalommal éreztük már, hogy egy láthatatlan kéz próbál terelni bennünket, mégis mi, a saját akaratunk csúcsán állva, makacsul más irányba fordulunk? Azt hisszük, mi irányítjuk a tollat, mi írjuk a sorsunk lapjait, de mi van, ha csak egy előre megírt forgatókönyv szereplői vagyunk, akiknek csupán a hangsúlyokon van módja változtatni? A lélek mélyén ott rejlik a felismerés, hogy nem minden döntésünk születik a szabad akarat tiszta forrásából. Néha az ősi minták, a felmenőink örökölt energiái, vagy épp a kollektív tudattalan sodrása visz minket olyan ösvényre, melyet aztán utólag próbálunk megmagyarázni, mint sajátunkat.

Mintha minden születéssel kapnánk egy üres könyvet, melybe bele vannak írva a lehetőségek, a kihívások és a találkozások, de mi mégis ragaszkodunk ahhoz az illúzióhoz, hogy a borítója is teljesen üres. Aztán jönnek a "véletlenek", a "furcsa egybeesések", a "sorsszerű" találkozások, amelyek visszatérően ugyanazokat a leckéket hozzák elénk, amíg végre hajlandóak nem leszünk elolvasni a sorok közé rejtett üzenetet. Az elutasított ösvények, a ki nem mondott szavak, a meg nem élt álmok mind-mind beleivódnak a lélek szövetébe, és láthatatlan tintával írják tovább a történetet. Talán a legnagyobb szabadság abban rejlik, ha elfogadjuk, hogy nem mi vagyunk az egyetlen szerzők, és hagyjuk, hogy a nagyobb bölcsesség, a kozmikus ritmus is beírjon pár fejezetet a Meg nem Írt Sors Könyvébe. Ez nem feladás, hanem az elfogadás misztikus tánca, ahol a tollat néha átadjuk egy láthatatlan kéznek, tudva, hogy az is a mi javunkat szolgálja.