A Meg nem Írt Sors Könyve

Ma reggel egy furcsa érzés ébresztett. Nem riadalom volt, inkább egy finom rezgés a mellkasomban, mintha valami láthatatlan kéz lapozna egy könyvet, aminek a lapjai még üresek. Gondolkoztam, mennyi alkalommal hisszük, hogy a sorsunk előre megírva áll, vastag, bekötött kötetként, aminek minden fejezete eleve elrendelt. De mi van, ha ez csak egy illúzió, egy kényelmes kapaszkodó, hogy ne kelljen szembenéznünk a választásaink súlyával? Hiszem, hogy a valódi sors nem egy statikus mű, hanem egy pergamen, amire minden egyes gondolatunkkal, szavunkkal, tettünkkel mi magunk írunk. Nincs előre megrajzolt ív, nincsenek előre beírt sorok. Csak a tiszta vászon, melyre a lelkünk tintája kerül.

A mai nap ráébresztett, hogy nem a múlt határoz meg minket, és nem is a jövő, amit megálmodunk magunknak, hanem az a pillanat, amit épp most élünk. Minden levegővétel, minden döntés egy ecsetvonás a saját életünk mesterművéhez. Néha fekete tintával írunk, néha aranyporral szórjuk be a lapokat, de minden egyes betű a miénk. A félelmeink, a kételyeink azok a radírok, amelyekkel megpróbáljuk eltüntetni az elrontottnak hitt részeket. De mi van, ha nincs elrontott rész? Mi van, ha minden vonal, minden eltévedt betű hozzátartozik a nagy egészhez? Talán a legszebb történetek azok, amelyekben a legmélyebb szakadékokból is képesek voltunk felállni és tovább írni. Ez a felismerés felszabadító. Nem kell megfelelnünk senkinek, csak a saját szívünk igazságának. Lassan fordul a kerék, a Skorpió ereje elcsendesedik, és a Nyilas felé fordulunk, a szabadság és a teremtés iránti vágyunkkal. Lássuk meg, hogy a legfényesebb jövő az, amit magunk írunk meg, félelem nélkül, tiszta szívvel, minden egyes lapra a lélek legmélyebb vágyait vet