A Meg nem Írt Sors Könyve

Sokszor hisszük, hogy életünk egy kőbe vésett forgatókönyv, amit az égi hatalmak tollal írtak, s nekünk csupán az a dolgunk, hogy eljátsszuk a szerepünket. Aztán jönnek a váratlan fordulatok, a kisiklások, a fájdalmas leckék, és egy pillanatra elbizonytalanodunk. Talán mégsem minden előre elrendeltetett? Talán van beleszólásunk? Épp tegnap este, a Hold lágy fényénél elmélkedve, azon kaptam magam, hogy egy régi barátom története villan fel bennem. Anna mindig is hitt a sorsban, a "megírt könyvben". Bármi történt vele, jó vagy rossz, ő mindig azzal nyugtatta magát: "Ez van, ez a sorsom." Egészen addig, amíg egy váratlan találkozás fel nem borította az egész addigi elképzelését. Egy idős, bölcs asszony, akit a véletlen sodort az útjába, ránézett, és azt mondta: "Látom a könyvedet, lányom. Szépek a lapjai, de a legtöbb még üres. Te vagy az, aki a tintát tartja a kezében." Anna megdöbbent, hiszen élete minden területén passzívan elfogadta a történéseket. Az a mondat azonban felébresztette benne a teremtő erőt. Rájött, hogy a csillagok ugyan kijelölhetnek egy ösvényt, adhatnak energiákat, inspirációkat (ahogy most az épp Halak energiák is a mélyebb intuícióra sarkallnak), de a lépések, a döntések, a szavak mind a mi tollunk hegyéről fakadnak. Attól a naptól fogva Anna elkezdte megírni a saját történetét. Merészebbé vált, bátrabbá, és a hibáiból tanult, ahelyett, hogy feladta volna magát a "sors" kénye-kedvének. Az igazság az, hogy mi magunk vagyunk a saját mesterkélyünk. A teremtés nem egyszeri aktus volt, hanem folyamatos, minden lélegzettel, minden gondolattal, minden döntéssel újjászülető tánc. Ne hagyd, hogy a félelem vagy a megszokás tartson fogva egy olyan történetben, ami