A Meg nem Írt Versek Súlya

Léteznek történetek, melyek sosem jutnak papírra, és vannak versek, melyek sosem öltenek szavakat. Mindannyiunkban él egy belső költő, egy érzékeny krónikás, aki a pillanatok finom rezgéseit, a szív csendes sóhajait rögzítené. De gyakran hallgatunk. Félünk a sebezhetőségtől, attól, hogy a világ nem érti meg a belső világunk árnyalatait. Talán azt hisszük, a mi szívünk története nem elég fontos, nem elég izgalmas, vagy éppen túl hétköznapi ahhoz, hogy megosszuk. Pedig minden érzés, minden gondolat egy-egy vers. Egy-egy sor, mely kiegészíthetné a világ nagy énekeskönyvét.

Sokat gondolkodom mostanában azon, vajon miért marad oly sok szépség kimondatlanul, oly sok igazság feltáratlanul. Mintha egy láthatatlan gát emelkedne felénk, megakadályozva, hogy a lélek legmélyebb bugyraiból felszínre hozzuk a kincseket. A Mars és a Szaturnusz állása a napokban mintha arra késztetne, hogy szembenézzek ezzel a gáttal. A Mars arra ösztönöz, hogy cselekedjünk, bátran tegyünk lépéseket, míg a Szaturnusz a korlátokat, a felelősséget, a félelmeket szimbolizálja. A kettő feszültsége arra hív, hogy a belső korlátokat áttörjük, és a cselekvés erejével megmutassuk azt, ami eddig rejtve maradt.

Ne hordozzuk tovább a meg nem írt versek súlyát! Minden elszalasztott szó, minden elhallgatott érzés súlyos teherként rakódik a szívre. Engedd, hogy a belső költőd szárnyra keljen! Nem kell tökéletesnek lennie a versnek, nem kell mesterműnek lennie a történetnek. Elég, ha őszinte, elég, ha a saját igazságodat tükrözi. Mert abban a pillanatban, amikor kimondod, leírod, vagy megosztod, felszabadul egy darab belőled, és a világ is gazdagabbá válik egy újabb hanggal