A Megalkuvás Ólomszínű Szobája

Beléptem. Nehéz volt, éreztem a vállamon a terhet, ahogy az ólomszínű falak magukba szívták a fényt. Ez a megalkuvás szobája, suttogta egy hang, mely mintha belőlem jött volna. Minden döntés, melyet a könnyebb út, a konfliktus elkerülése, vagy a másoknak való megfelelés motivált, itt materializálódik. Láttam a polcokon sorakozó, félig befejezett álmaimat, gondosan becsomagolva, porlepte masnival átkötve. Mindegyikben egy-egy darabkám lapult, az a rész, amely tudta, hogy többre vagyok hivatott, de elnémítottam.

Megpillantottam egy tükröt is. Nem mutatta a külsőmet, hanem a bennem rejlő potenciált, ragyogó és szabad, ahogyan lehettem volna. A kontraszt szinte elviselhetetlen volt. Éreztem, hogy a falak szorítani kezdenek, a levegő pedig egyre nehezebb. Rájöttem, hogy a megalkuvás nem más, mint saját magunk börtöne. A kulcs pedig a kezünkben van, a bátorság, hogy felvállaljuk az igazságunkat, még akkor is, ha az fájdalommal jár. Kiléptem a szobából, s bár a terhet még éreztem, tudtam, hogy a következő alkalommal már nem kell belépnem újra. A ragyogás ott maradt bennem.