A Megbánás Kormos Pillangószárnyai

Ismerős az az érzés, amikor a visszapillantó tükörben nézzük a múltat, és minden egyes döntés egy-egy kormos pillangóként röppen fel, betakarva a reményt? Amikor a "bárcsak" és a "ha" fullasztó köde ül a lelkünkön? Én is sokáig cipeltem ezt a súlyt. Azt hittem, a megbánás egy mély, sötét kút, ahová bezárhatom magam, hadd emésszen a múlt árnya. Egy napon, egy esős délután, miközben a tűz ropogott a kandallóban, eszembe jutott egy régi legenda. Azt mesélték, a kormos pillangók nem a büntetést hozzák, hanem az átalakulás lehetőségét. Minden egyes elszenesedett szárny egy tanulság, egy lépés a bölcsesség felé. Megértettem, hogy a megbánás nem a múlt megbénító ereje, hanem a jelen katalizátora. Nem szabad a kút mélyén gubbasztanunk, hanem fel kell használnunk a kormot, mint termékeny talajt, ahonnan új virágok sarjadhatnak. A pillangók elrepültek, magukkal víve a régi énem egy darabját, de a helyükön valami új született. A megbocsátás magam felé. A lehetőség, hogy jobb ember legyek. A tudat, hogy a múlt árnyai nem határoznak meg, csak formálnak.