A Megbánás Ónix Könnycseppjei

A megbánás néha úgy telepszik ránk, mint egy súlyos, ónixból csiszolt könnycsepp, mely lassan, fájdalmasan gördül végig a lelkünk arcán. Nem a hibáinkat kell kárhoztatnunk benne, hanem a tanulság ígéretét kell felfedeznünk. Évekkel ezelőtt elkövettem egy hibát, mely mélyen érintett egy hozzám közel állót. A bocsánatkérés kimondása után azt hittem, a teher enyhül. Tévedtem. A megbánás ott maradt, a szívembe vésve, mint egy árnyék, mely eltakarta a napot. Egy napon, egy idős kertész mesélt nekem a rózsáiról. Elmondta, hogy a rózsatövek néha megbetegszenek, és ő kénytelen levágni az elszáradt ágakat. Nem azért teszi, mert gyűlöli őket, hanem azért, mert tudja, hogy így a többi ág erőre kaphat és virágozhat. A megbánás is ilyen. El kell engednünk a múlt árnyait, el kell fogadnunk, hogy hibáztunk, de a hiba nem határoz meg minket. Engedjük, hogy a megbánás könnycseppje megtisztítsa lelkünket, hogy helyet teremtsen a növekedésnek, a szeretetnek és a bölcsességnek. Az igazi bűnbánat nem a szenvedésben leli meg a beteljesülését, hanem a változásban, az elkötelezettségben, hogy jobbá váljunk. A megbánás egy ónix könnycsepp, melyből a gyógyulás virága nőhet ki.