A Megbékélés Jáde Pillangószárnyai

Oly sokáig kerestem a helyemet ebben a forgatagban, érezve, hogy mindenki tudja a titkot, csak én nem. Mindig siettem valahová, valami felé, azt hittem, ha elég gyorsan futok, elérem a beteljesülést. Aztán, egy nap, megálltam. Egyszerűen csak nem bírtam tovább. A lábam remegett, a szívem kalapált, a lelkem pedig sírt. Éreztem, hogyha még egy lépést teszek, örökre elveszítem magam.

Leültem egy öreg fa tövébe, és néztem a naplementét. Ahogy a narancssárga és lila színek elvegyültek az égen, valami megmozdult bennem. Nem volt többé szükségem futásra, nem kellett bizonyítanom semmit senkinek. Értettem meg, hogy a beteljesülés nem egy távoli cél, hanem egy állapot, ami bennem lakozik. A megbékélés pillanata volt ez, amikor elfogadtam a tökéletlenségemet, a gyengeségeimet, és mindazt, ami én vagyok. Mintha jáde pillangószárnyak nőttek volna a hátamon, könnyedén emeltek fel, és elvittek egy olyan helyre, ahol béke és nyugalom uralkodik. Azóta is ezt a helyet keresem magamban, tudva, hogy mindig ott van, csak emlékeznem kell rá.