A Megbocsátás Akvamarin Fátyla

A megbocsátás – oly sokszor emlegetett, mégis nehezen elérhető állapot. Mint egy akvamarin fátyol, áttetsző, mégis képes eltakarni a legmélyebb sebeket. Nem a felejtésről szól, nem a bűnök minimalizálásáról, hanem a szív szabadságáról. Képzeld el, hogy egy ősrégi fa gyökerei vagyunk, mélyen a föld alatt. Az ágak a szeretet, a remény és a boldogság felé nyúlnak. De mi történik, ha a gyökerek el vannak zárva a tápláló nedvektől? Ha a harag és a sértettség kövei torlaszolják el az utat? A fa lassan elszárad. A megbocsátás épp ezt teszi lehetővé: eltakarítja a köveket, hogy a gyökerek újra táplálkozhassanak. Egyik éjjel, álmomban egy idős asszonyt láttam, amint egy folyó partján ül. Arca ráncos, de a szeme bölcsességet sugárzott. Azt mondta: "A megbocsátás nem a másiknak adomány, hanem ajándék a saját lelkednek." Majd felvett egy követ a partról és a vízbe dobta. "Lásd, eltűnt. De a folyó tovább folyik." A megbocsátás nem törli el a múltat, de lehetővé teszi, hogy továbblépjünk, hogy a folyó tovább folyhasson, megtisztítva és megújítva a lelkünket. Ne félj felhúzni az akvamarin fátylat, engedd, hogy a szíved újra szabad legyen.