A Megbocsátás Alabástrom Kertje

Néha a szív olyan, mint egy elhanyagolt kert. Tele van tövisekkel, gyomokkal, melyek a sérelmek, a fájdalmak, a megbocsátatlanság mérgéből táplálkoznak. Évek telnek el, és mi csak távolról szemléljük ezt a vadont, mert félünk, hogy ha belépünk, a tüskék még jobban megsebeznek. Pedig a kert mélyén ott rejtőzik az alabástrom szobor, a megbocsátás szelíd angyala, aki türelmesen várja, hogy rátaláljunk.

Emlékszem, egyszer egy öregasszony mesélt nekem a Hold befolyásáról az érzelmeinkre. Azt mondta, teliholdkor a régi sebek különösen érzékenyek, ilyenkor a legnehezebb a megbocsátás. De a telihold ereje nem csak felszínre hozza a fájdalmat, hanem lehetőséget is ad a gyógyulásra. A Hold fénye megvilágítja a kert sötét zugait, segít megtalálni a gyomok gyökereit, és erőt ad a kihúzáshoz.

A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejtjük a múltat, vagy hogy jóváhagyjuk a történteket. A megbocsátás azt jelenti, hogy szabadon engedjük a mérget, ami bennünk lakozik. Megengedjük magunknak, hogy továbblépjünk, hogy újra virágozzunk. Az alabástrom angyal nem ítélkezik, csak kínálja a kezét, hogy vezessen a gyógyulás útján. Lépjünk be a kertbe, engedjük, hogy a Hold fénye lemossa a szennyet, és ültessünk a helyére virágokat. A megbocsátás kertje vár ránk, hogy újra a béke és a szeretet otthona lehessen.