A Megbocsátás Fluorid Szivárványhídja

A megbocsátás… sokszor hegynek tűnik, melyet meg kell másznunk. Pedig valójában szivárványhíd, melynek színei épp a fájdalmunkból bomlanak ki. Egyszer egy idős asszony mesélte, hogy miután elveszítette a férjét, évekig haragot érzett az orvosok iránt, akik – szerinte – nem tettek meg mindent. A harag láncokat vert a szívére, és megkeserítette az életét. Egy napon, miközben fluoridot talált a kertjében, eszébe jutott a szivárvány törékenysége és szépsége. Ráébredt, hogy a haragja nem hozza vissza a férjét, csak őt magát tartja fogva. Elkezdett hálát adni a közös évekért, és elfogadni, hogy az élet része a veszteség is. A fluorid szivárványhídja átívelt a fájdalmán, és elvezetett a békéhez. Mert a megbocsátás nem a másiknak szól, hanem a mi szívünknek. A mi szabadulásunk. Az a nap óta, amikor nehezemre esik valakinek megbocsátani, elképzelem ezt a fluorid szivárványhidat, és kérem, hogy segítsen átlépni a fájdalom túloldalára.