A Megérzés Borvörös Folyama

Éreztem. Nem tudtam megmagyarázni, nem láttam jeleit, mégis éreztem, hogy valami a mélyben megmozdult. Mint amikor a borospincében a hordókban érlelődik a nedű, csendben, a külvilág számára láthatatlanul, mégis vibráló energiával. A megérzés ilyen. Nem a logika mentén érkezik, nem a bizonyítékok támasztják alá, hanem a lélek mélyéről feltörő, borvörös folyamként áraszt el.

Hónapok óta kísértett egy gondolat: eladni a régi, poros könyveimet. Racionálisan nézve ez volt a helyes döntés. Kevés helyem volt, sok a könyv, és bevallom, a legtöbbjüket már évek óta nem vettem a kezembe. Mégis, valami visszatartott. Egy apró, szinte hallhatatlan hang azt súgta: ne tedd.

Végül a logika győzött. Felhívtam egy antikváriust, aki szakszerűen felmérte a gyűjteményem. Nagy része értéktelennek bizonyult, de akadt néhány igazán ritka darab. Mikor az alkudozás végére értünk, már majdnem megkönnyebbültem. Végre megszabadulok a ballaszttól, a terhektől!

Azonban ahogy az utolsó dobozt is felpakolták a kocsira, mintha egy jeges kéz szorította volna össze a szívemet. Hirtelen, tisztán, mint egy kristálytiszta patakvíz, érkezett az üzenet: a nagymamád könyvei között van egy, amire szükséged lesz.

Azonnal visszakönyörögtem a dobozt. Az antikvárius furcsán nézett rám, de végül eleget tett a kérésemnek. Átkutattam az összes könyvet. Majd, a legalsó doboz mélyén, egy kopott, bőrbe kötött kötetre bukkantam. A címe nem volt olvasható, a lapok sárgák és törékenyek voltak. Kinyitottam.

Benne, a könyv közepén, egy régi fénykép lapult. A nagymamám fiatal korában, egy mosollyal az arcán, egy ismeretlen férfi társaságában. Alatta egy kézzel írt sor: "Az igazi ot