A Megérzés Holdfény Szitakötői

Éreztem, ahogy a Hold ezüstös pora lassan bevonja a kertet. A sötétben a jázmin illata szinte sűrű lett, tapintható. Tudtam, hogy ez az az idő, amikor a megérzések felerősödnek, a belső hang szinte kiabál. Sokáig küzdöttem ellene. A racionalitás falai mögé bújtam, mert a megérzés kiszámíthatatlan, néha ijesztő. Azt suttogta, hogy lépjek ki egy biztonságosnak hitt kapcsolatból, váltsak munkahelyet, hagyjam a megszokottat. Féltem. A változástól, a bizonytalanságtól, a tévedéstől.

Ma este azonban más volt. A Holdfény szitakötői a fejem körül táncoltak, finom szárnyaikkal érintették a homlokomat. Mintha azt üzenték volna: bízz! Bízz abban az ösztönös tudásban, ami benned lakozik. Ez nem vak hit, hanem a lélek mély bölcsessége. A megérzés nem feltétlenül hoz könnyű utat, de mindig a te igazságodhoz vezet. Hirtelen megértettem. Nem kell félnem a belső hangtól. El kell fogadnom, hogy néha a sötétben kell tapogatóznom, hogy megtaláljam a saját fényemet. A Holdfény elhalványult, a szitakötők eltűntek. A jázmin illata maradt, emlékeztetve arra, hogy néha a legfontosabb válaszok nem a könyvekben, hanem a szívünkben rejtőznek.