A Megérzés Selyem Fehér Fonalai

A megérzés... olyan, mint egy selyemfehér fonalgombolyag, ami ott lapul a szívünk mélyén. Nem látjuk tisztán, de érezzük a finom érintését, a halk rezdülését, ha a helyes irányba indulnánk. Sokszor elnyomjuk, elhallgatjuk, mert hangosabb a logika, a félelem, vagy mások véleménye. Pedig a lélek ezen a finom, alig hallható hangon szól hozzánk, vezet minket az utunkon.

Emlékszem, egyszer egy régi könyvesboltban jártam. A polcok roskadoztak a könyvektől, és elvesztem a sorok között. Már épp indultam volna kifelé, amikor egy furcsa érzés fogott el. Mintha valami visszahúzna. Nem tudtam megmagyarázni, de éreztem, hogy még maradnom kell. Végül egy eldugott sarokban, a legalsó polcon megpillantottam egy vékony kötetet, kopottas borítóval. A címe nem mondott semmit, de amikor a kezembe vettem, éreztem, ahogy végigfut rajtam a borzongás. Az a könyv, tele ősi bölcsességekkel, épp arra az útkeresésre adott választ, ami akkor foglalkoztatott. Ha nem hallgatok a megérzésemre, sosem találom meg.

Tanuljuk meg figyelni ezt a belső hangot. Engedjük, hogy vezessen. Ne féljünk letérni a kitaposott ösvényről, ha a szívünk mást súg. A megérzés a lélek iránytűje, a mi személyes igazságunk.