A megfelelés ólomszürke bilincsei

Oly sokszor éreztem már, hogy a lelkem szűkebb lesz, hogy a szárnyaim súlyosodnak. A vágy, hogy elfogadjanak, hogy helyeseljenek, hogy azt mondják: "Jól van ez így". Mintha a szeretet feltétele lenne a tökéletesség. Pedig a tökéletesség illúzió, egy ólomszürke bilincs, ami a csuklómra fonódik, ha engedem. Ma reggel, ahogy a napfelkelte rózsaszínje beleivódott a szobámba, eszembe jutott egy régi történet egy mesterről, aki azt mondta: "A legnagyobb erény a tökéletlenségben rejlik. Mert abban van a tér a növekedésre, a változásra, a valódi éned megélésére." Engedjük el a megfelelés kényszerét. Bátorság kell hozzá, tudom. De a szabadság íze, amit a lelkünk érez, ha ledobjuk ezeket a bilincseket, felbecsülhetetlen. Ne féljünk a hibáinktól, a furcsaságunktól, attól, hogy nem illünk bele a sablonokba. Mert pont abban rejlik az egyediségünk, a lényünk esszenciája. A szeretet nem feltételekhez kötött. Az igazi szeretet elfogad, támogat, és ünnepel – pont úgy, ahogy vagy. Lélegezzünk mélyeket, és emlékezzünk: a lelkünk gyönyörű és értékes, pont úgy, ahogy van.