A Nostalgia Bíbor Alkonykapuja

A nosztalgia… olyan, mint egy bíbor alkonykapu, mely múltbéli tájakra nyílik. Nem feltétlenül a fájdalomé, bár gyakran keveredik hozzá annak keserű aromája. Inkább egyfajta édesbús emlékezés, egy vágyódás a már elmúlt, de valaha teljességnek érzett pillanatok iránt. Mintha a lélek egy darabja visszavágyódna oda, ahol egyszer otthonra lelt.

Nemrég egy régi fényképalbumot lapozgattam. Gyerekkori képek, gondtalan nyarak, szeretteim arca, akik már nincsenek itt. Minden egyes kép egy-egy kapu volt, melyen belépve újra átélhettem azokat a napokat. De ahogy az alkonykapu is csak átmeneti fényességet kínál, úgy a nosztalgia is csak illúzió. A múlt nem tér vissza, és ha megpróbálunk benne ragadni, lemondunk a jelen öröméről és a jövő lehetőségeiről.

A nosztalgia néha kísértés. Különösen a nehéz időkben, amikor a jelen kihívásai elől menekülnénk. De a múlt nem megoldás. Tanulhatunk belőle, erőt meríthetünk belőle, de nem élhetünk benne. Engedjük meg a léleknek, hogy nosztalgiázzon, de ne hagyjuk, hogy az alkonykapu foglya legyen. Forduljunk a nap felé, az új kezdetek, a jelen valósága felé. Mert az igazi otthon nem a múlt emlékeiben, hanem a jelen pillanatban rejtőzik.