A Nosztalgia Arany Porfelhője

A nosztalgia néha arany porfelhőként száll alá, lágyan bevonva a jelen valóságát. Nem a szomorúság, hanem a melankólia édes íze ez, a tudat, hogy a pillanat múlandó, és minden valaha volt szép emlék csak egyetlen fuvallatra vár, hogy elszeleljen. Ma épp ez a porfelhő ereszkedett rám. Nem bánat, csupán csendes emlékezés. Láttam a gyerekkorom napfényes udvarát, éreztem a nagymamám almás pitéjének illatát, hallottam a régi barátok harsány nevetését. Mind elmúlt, de a nyomuk ott maradt, arany színben ragyogva a lelkem mélyén. Ne félj a nosztalgiától. Engedd, hogy átjárjon, de ne engedd, hogy foglyul ejtsen. Meríts belőle erőt, emlékezz a szépre, a jór, az igazra, de élj a jelenben. Mert az arany porfelhő szépsége abban rejlik, hogy emlékeztet: minden pillanat egyszer majd édes nosztalgiává válik. Ezért érdemes most élni, szeretni, tapasztalni, hogy a jövő nosztalgiája valóban aranyból szövődjön.