A Nosztalgia Borostyánszínű Álma

A nosztalgia néha olyan, mint egy borostyánba zárt pillanat. Egy tökéletesnek tűnő, megsárgult emlék, melyet foggal-körömmel ragaszkodunk a szívünkbe zárni. De vajon a borostyánszínű álom, amit dédelgetünk, valós képet fest a múltról? Vagy csak egy idealizált másolat, amely megakadályoz abban, hogy a jelenben gyökerezzünk?

Emlékszem egy nyárra, amikor a nagymamám kertjében töltöttem a vakációt. Minden este a csillagokat néztük, ő pedig mesélt nekem az égbolt titkairól. Azt hittem, az a boldogság esszenciája, a tökéletesség maga. Most, felnőttként, amikor eszembe jut az a nyár, csak a borostyánszínű tökéletességet látom. Elfelejtem a szúnyogcsípéseket, a veszekedéseket a testvéreimmel, a nagymamám fáradtságát.

A nosztalgia becsap. A szelektív emlékezet játéka. Megmutatja a szép részleteket, elrejti a hiányosságokat. És minél jobban ragaszkodunk a borostyánszínű álomhoz, annál nehezebb megértenünk a jelen ajándékát, a lehetőségeket, amelyek most vannak előttünk. Talán el kell engednünk a tökéletes illúziót, hogy megláthassuk a valóság szépségét, még a tökéletlenségében is. Mert a borostyánba zárt pillanat sosem fog visszatérni, de újak születhetnek, még ragyogóbbak, még igazabbak.