A Nosztalgia Topáz Könnyei

A régi fényképeket nézegetem. Barnás tónusok, elmosódott arcok, egy letűnt kor visszhangjai. Mindegyik kép egy-egy szelet az elmúltból, egy-egy érzés, amit megpróbálok újra átélni. A nosztalgia, mint egy sárga topáz könnycsepp, lágyan gördül végig az arcomon. Nem szomorúság ez, inkább egy édes-bús melankólia. A vágyakozás az után, ami volt, de sosem lesz már.

Talán ez a Skorpió telihold hozta felszínre a mélyben szunnyadó emlékeket. A Hold fénye rávilágít az árnyakra, a régmúlt fájdalmaira, de a szépségére is. A nosztalgia nem a múltba való ragadás, hanem a hálás elfogadása annak, ami elmúlt. A felismerés, hogy minden pillanat egyedi és megismételhetetlen. Minden mosoly, minden könnycsepp, minden találkozás és búcsú egy-egy apró gyöngyszem, ami az életünk füzérét alkotja.

Engedem, hogy a topáz könnycseppek lemossák a fájdalmat, és helyet csináljanak az új emlékeknek. A nosztalgia nem a vég, hanem egy kapu. Egy kapu a jelenbe, ahonnan új utakat fedezhetünk fel, új élményekkel gazdagíthatjuk az életünket. Elfogadom a múltat, hálát adok a tapasztalatokért, és bizakodva tekintek a jövőbe. A nosztalgia emlékeztet rá, hogy ki voltam, és segít, hogy azzá váljak, aki lenni szeretnék.