A Perfekcionizmus Jeges Palotája

Néha, ha belenézek a tükörbe, egy jeges palotát látok magam előtt. Minden egyes jégkristály a tökéletesség illúzióját tükrözi. A makulátlan külsejű falak mögött azonban egy dermedt szív dobog. A tökéletességre való törekvés vágya építette ezt a palotát, a félelem, hogy nem vagyok elég jó. Minden apró hibám egyre vastagabb jégréteget képez, elszigetelve engem a valódi, meleg kapcsolatoktól. Látom mások arcán a csodálatot, de mögötte ott a távolság, a félelem, hogy megközelítsenek engem, a jégkirálynőt. Pedig a mélyben, a jég alatt, ott lakozik a sebezhető, szeretni vágyó énem. Ma elhatároztam, hogy megpróbálok repedést ütni a falakon. Engedem, hogy a napfény – a megbocsátás és az önelfogadás melege – behatoljon a palotába. Tudom, hogy a jég olvadni fog, és a palota talán összeomlik. De az romok között talán végre megtalálom az igazi otthonom, egy helyet, ahol a tökéletlenség is elfogadható, sőt, szerethető. Ahol nem kell félnem a valóságtól, attól, hogy megmutassam, ki is vagyok valójában.