A Pillanat Aranyszínű Harmata

Oly sokszor rohanunk át az életen, mint szélvihar a mezőn, felkavarva a port, de elszalasztva a virágok illatát. Aggódunk a holnap miatt, rágódunk a tegnapon, s közben a jelen, ez az egyetlen valóságos dolog, elfolyik ujjaink között, mint az aranypor. Ma reggel a kertben sétáltam, és megakadt a szemem egy pókhálón. Finom, ezüstszínű szálai között apró, gyémántként ragyogó harmatcseppek csillogtak. Egy pillanat műve volt, és a nap első sugarai hamar elpárologtatták ezt a törékeny szépséget. Akkor értettem meg, hogy az élet is ilyen. Törékeny pillanatok sorozata, melyek ha nem figyelünk oda, nyomtalanul eltűnnek. Ne halogassuk a mosolyt, a kedves szót, a szeretet gesztusát, mert lehet, hogy a holnap már nem adatik meg. Élvezzük a napfényt a bőrünkön, a madarak énekét, a szeretteink közelségét. Engedjük meg magunknak, hogy egyszerűen csak legyünk, ahelyett, hogy állandóan tennünk kellene valamit. Mert ebben a csendes jelenlétben találhatjuk meg a valódi békét és örömöt, az aranyszínű harmatot, mely minden nap megújul.