A Ragaszkodás Borostyánba Zárt Pillangója

Évekig őriztem egy borostyánba zárt pillangót. Gyönyörű volt, szárnyai még a napsugarakban is szivárványosan játszottak. Azt hittem, a szépségét óvom meg így, megőrzöm az örökkévalóságnak. De ahogy teltek az évek, egyre nyomasztóbb lett a látványa. Tudtam, hogy nem a pillangót, hanem a múlandóságtól való félelmemet zártam be a borostyánba. Őt, aki a szabadság szimbóluma, én megfosztottam a létezés esszenciájától. Egy nap eljött az ideje. A borostyánt egy patakba dobtam. Néztem, ahogy a víz kimossa az aranyló gyantát, s a pillangó, porrá válva, egyesül a földdel. Megértettem, hogy a szépség nem a birtoklásban, hanem az elengedésben rejlik. A ragaszkodás csak kalitka, melyben a lélek szárnyai összecsukódnak. A valódi szeretet szabadságot ad, teret enged a változásnak, a fejlődésnek. Mert minden, ami él, változik. És a változás maga az élet.