A Ragaszkodás Jáspis Vörös Bilincsei

Oly sokszor hisszük, hogy a szeretet köteléke aranyból van, s éppen ezért ragaszkodunk foggal-körömmel minden egyes szálához. Pedig néha, mikor a ragaszkodásunk görcsössé válik, a szeretet aranya átváltozik vörös jáspissá – bilincsekké, melyek a múlt rabjaivá tesznek. Emlékszem, egy régi kertre, ahol egy gyönyörű rózsabokor élt. A kertész imádta a rózsákat, de annyira féltette őket a hervadástól, hogy minden egyes elszáradt szirmot gondosan visszaragasztott a helyére. A rózsa persze nem élt tovább, csak egy groteszk, élettelen mása lett önmagának. Évekig néztem ezt, mígnem egy éjszaka, mikor a Hold a Skorpió jegyében járt, megértettem, hogy a szeretet nem birtoklás, hanem elengedés. Elengedni a múltat, azokat a kapcsolatokat, amik már nem szolgálnak bennünket, azokat az álmokat, amik már nem a mieink. Mert a ragaszkodás a félelem gyökere – félelem az ürességtől, a változástól, a haláltól. De az üresség nem feltétlenül rossz. Néha az üresség az a tér, ahol az új dolgok megszülethetnek. Ahol a szívünk új virágokat ültethet, szabadon, kötöttségek nélkül. Engedjük hát el a jáspis vörös bilincseit, és engedjük, hogy a szeretet igazi, szabad formája átjárjon bennünket. Mert csak akkor lehetünk igazán boldogok, ha képesek vagyunk elengedni mindazt, ami már nem szolgálja a lelkünk fejlődését.