A Ragaszkodás Obszidián Börtöne

Éreztem már, ahogy az obszidián súlya lehúz. Nem a vulkáni kő szépsége, hanem az a ragacsos, sötét esszencia, ami a ragaszkodásból származik. A Rák jegyében születtem, a Hold uralma alatt. A gyökerek, a család, a biztonság – mind szent dolgok számomra. De a Hold néha elhomályosul, és a védelem ösztöne átcsap birtoklásba. Egy régi barátság emlékét őrizgettem, mint egy drága kincset. Annyira ragaszkodtam a múlt szép pillanataihoz, a közös emlékekhez, hogy nem engedtem a barátomat továbblépni, fejlődni. Fájdalmas volt felismerni, hogy a szeretet nevében építettem egy börtönt, nem csak neki, hanem magamnak is. Az obszidián falai között a múlt illúziója fogva tartott minket, megakadályozva, hogy a jelenben éljünk, és új kapcsolatokat alakítsunk ki. A leckét megtanultam: a valódi szeretet szabadságot ad, nem láncokat. Elengedni fájdalmas, de az elengedés maga a gyógyulás. Hagyni kell, hogy a dolgok természetesen áramoljanak, mint a folyó, és nem ragaszkodni a partokhoz, amik végül elszigetelnek.