A Remény Aventurin Hajnala

A Remény... oly könnyen összetévesztjük a vágyainkkal, az elvárásainkkal. Pedig a Remény nem a jövőbe vetett hit vak erőlködése, hanem egy belső fény, mely akkor is pislákol, mikor minden más elsötétedni látszik. Emlékszem egy régi történetre egy idős kertészről, aki a legsivárabb, legkövesebb talajon is képes volt virágokat nevelni. Az emberek csodálták, kérdezték a titkát. Ő pedig csak mosolygott, és azt felelte: "Nem a talajt nézem, hanem a magot. Nem azt látom, ami nincs, hanem azt, ami lehet." A Remény ilyen. Képes meglátni a lehetőséget a lehetetlenben, a szépséget a csúnyában, a jót a rosszban. Nem tagadja a nehézségeket, de nem is hagyja, hogy azok eluralkodjanak rajta. Inkább táplálja a belső tüzet, a hitet abban, hogy minden változhat, hogy minden jóra fordulhat. Most, ahogy a Nap felkel és az aventurin kövek zöldje megcsillan, emlékezz: a remény nem egy távoli cél, hanem egy belső erő, mely mindig veled van. Csak rajtad áll, hogy táplálod-e, vagy hagyod, hogy elhalványuljon. Légy kertész a saját lelkedben, és neveld a remény virágait.