A Remény Aventurin Zöld Szikrája

A tegnap éjjel hullócsillagot láttam. Egy apró, zöldes szikra szelte át a bársonyos éjszakát, s egy pillanatra megállt bennem a lélegzet. Nem kívántam semmit. Egyszerűen csak néztem. Aztán eszembe jutott az az érzés, ami oly sokszor kerít hatalmába: a reménytelenség. Mintha szürke fátyol borulna a világra, s minden erőfeszítés hiábavalónak tűnne.

De a zöld szikra, mintha csak azért jött volna, hogy emlékeztessem: a remény nem egy naiv illúzió, hanem a lélek mélyéről fakadó erő. Egy apró, de annál kitartóbb láng, ami akkor is ég, amikor a sötétség a legsűrűbb. Talán nem a vágyak teljesülése a lényeg, hanem az a képesség, hogy a sötétben is meglássuk a fényt, hogy higgyünk abban, hogy a következő nap is hozhat valami jót. Mint ahogy a tavasz is a legkeményebb tél után érkezik el, úgy a remény is a legkilátástalanabb helyzetekben mutatja meg magát. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég egyetlen zöld szikra, egyetlen apró jel, ami emlékeztet arra, hogy a fény mindig megtalálja az utat.