A Remény Halvány Levendula Illata

Ma reggel a konyhában, a kávém felett ülve éreztem. Egy egészen halvány, alig érzékelhető levendula illatot. Nem a szappan, nem a mosószer, nem a virágok – valami egészen más volt. Mintha a remény suttogott volna a levegőben.

Az utóbbi időben sok csalódás ért. Letört álmaim szilánkjai élesebbek, mint gondoltam. Elkezdtem azt hinni, hogy a jövő szürke, egyhangú, mint egy esős hétfő reggel. Aztán ez a levendula illat.

Eszembe jutott egy régi történet, amit egy idős indián asszony mesélt egyszer a tűz körül. Azt mondta, a remény illata mindenki számára más. Van, aki a frissen sült kenyér illatában érzi, más a fenyőerdőben, a harmadik az eső utáni földben. De a lényeg ugyanaz: a remény mindig ott van, csak észre kell vennünk.

A remény nem egy hangos kiáltás, hanem egy halk suttogás. Nem egy tűzijáték, hanem egy gyertya lángja a sötétben. Nem egy azonnali megoldás, hanem egy apró lépés a jó irányba.

Lehet, hogy most minden nehéznek tűnik. Lehet, hogy a jövő bizonytalan. De a levendula illata emlékeztet rá, hogy van remény. Van fény az alagút végén. Van valami szép és jó, ami ránk vár. Csak lélegezzünk, és figyeljünk a jelekre. Néha épp egy halvány levendula illat az, ami elvezet minket a következő lépéshez.