A Remény Halvány Lila Hajnala

A Remény néha olyan, mint a hajnal első, halvány lila sugara. Alig látszik, szinte elillan, mégis ott van, halkan ígérve egy új napot, egy új lehetőséget. Évekig cipeltem a vállamon egy terhet, egy csalódást, ami árnyékot vetett mindenre. Azt hittem, a fájdalom örök, a seb sosem gyógyul be. Aztán egy nap, egy egyszerű gesztus – egy idegen mosolya, egy baráti ölelés – megláttam azt a lila hajnalt. Nem vakított, nem harsogott, csendben kúszott be a szívembe. Ráébredtem, hogy a remény nem egy gigantikus, mindent elsöprő erő, hanem egy apró szikra, amit nekünk kell táplálnunk. Mindennap. Még akkor is, ha a sötétség sűrűnek tűnik. Mert a hajnal mindig eljön, és a remény, a halvány lila remény, ott lesz, várva, hogy észrevegyük. Ez a Jupiter és Neptunusz gyengéd tánca az égen, ami arra emlékeztet, hogy a legnagyobb illúzió a reménytelenség illúziója.