A Remény Halvány Napkoronája

Volt egyszer egy asztrológus, aki a hegytetőn élt, távol a város zajától. Nem a csillagok jövőbeli állását kutatta szüntelenül, hanem a hozzá érkező emberek tekintetében lévő kérdéseket. Egy nap egy fiatalember érkezett hozzá, arcán mély szomorúsággal. "Mester," szólt, "elvesztettem a hitem. A remény elhagyott." Az asztrológus nem szólt semmit, hanem kivitte a kertbe, ahol egy apró, halványan pislákoló virág nyílt a kövek között. "Látod ezt?" kérdezte. "A legzordabb helyen is képes életre kelni valami szép. A remény olyan, mint ez a virág. Nem kiált harsányan, nem követeli a figyelmet, de ott van. Csak észre kell venned." A fiú lehajolt, megérintette a virág finom szirmait. Egy pillanatra mintha egy halvány napkorona ragyogott volna a növény körül. Talán nem azonnal tért vissza minden bizalma, de abban a pillanatban, a remény apró, halvány fénye újra gyulladt a szívében. Az asztrológus tudta, a remény nem mindig harsány tűzijáték, hanem néha csak egy apró, kitartó láng, ami elegendő, hogy vezessen minket a sötétségben.