A Remény Mohazöld Kertje

Ma reggel, mikor a Nap áttört a ködön, egy apró, mohazöld kertet láttam a lelkem mélyén. Rég elhanyagoltam, s a gyom burjánzott benne, a bizalmatlanság, a félelem sötét, tövises indái. Úgy éreztem, a remény utolsó szirma is elhervadt. Aztán, egy apró, szívós virág bújt ki a kövek közül. Egy pitypang. Egyszerű, sárga fényfolt a zöld tengerben. Eszembe juttatta, hogy a remény nem feltétlenül valami grandiózus, égbeszökő dolog. Néha egy apró, mindennapi pillanatban rejtőzik, egy mosolyban, egy kedves szóban, egy pitypangban. Elkezdtem gyomlálni a kertet, nem azért, hogy tökéletes legyen, hanem, hogy teret adjak a fénynek. Hiszem, hogy mindannyiunkban létezik ez a mohazöld kert. Csak idő kell, hogy a Nap rásüssön, és a pitypangok kinyíljanak. És, hogy mi magunk is higgyünk a virágzás lehetőségében, a legködösebb napokon is.