A Remény Obszidián Szárnycsapásai

A remény – sokszor nézzük a felszínt, a rózsaszín álmot, ami elvakít. Pedig a valódi remény nem a könnyedségben, hanem a mélységben születik. Az obszidiánban, a vulkáni üvegben, ami a legmélyebb tűzből, a legnagyobb nyomásból formálódik. Ma egy történetet hoztam neked, egy idős asszonyét, akitől a háború elvett mindent. Otthont, családot, emléket. Ült a romok között, és a tekintete üres volt, mint a kifosztott templom. Azt hittem, nincs már benne semmi. De egy nap, mikor a kezembe vettem egy darab obszidiánt, és a napfényben megcsillant, láttam, hogy az asszony arca felderül. „Ez olyan, mint az életerő” – mondta halkan. „A legmélyebb fájdalomból is születhet valami gyönyörű.” És akkor értettem meg. A remény nem a tagadás, nem a naiv optimizmus. Hanem az a képesség, hogy a legreménytelenebb helyzetben is meglátjuk a lehetőséget a megújulásra. A remény az obszidián szárnycsapása, ami kiemel minket a fájdalom sötétségéből, és elvisz a fény felé. Nem azonnal, nem fájdalommentesen, de kitartóan. Merj a mélybe nézni, mert ott találod a valódi erőt, a valódi reményt.