A Remény Szívszínű Hajnala

A tegnap szürke fátyla még nehezen oszlik a lelkem felett. Úgy érzem, mintha egy láthatatlan súly húzna a föld felé, a bizalom virágai pedig elhervadtak bennem. Pedig tudom, a lélek kertjét folyamatosan gondozni kell, még akkor is, ha épp tél van odabent. Talán ez a Skorpió jegyének ereje, ami most ennyire mélyre ás bennem, feltárva a legmélyebb félelmeimet.

De ma reggel, ahogy a nap első sugarai átszűrődnek a függönyön, valami megváltozik. Nem egy hirtelen, elsöprő erő, hanem egy finom rezdülés, mint egy alig hallható suttogás a szívben. Egy aprócska madárka énekel az ablakom alatt, és a dallama valahogy beragyogja a napomat. Eszembe jut egy régi mese, egy hercegnőről, aki elvesztette a hitét, de egyetlen apró, piros virág segített neki újra megtalálni a reményt.

A remény nem egy hatalmas, fényes láng, hanem egy aprócska szikra a sötétségben. Nem követeli magának a figyelmet, hanem csendben pislákol, arra várva, hogy tápláljuk a hitünkkel. Elhatározom, hogy ma én leszek a gyertyatartója ennek a szikrának. Nem engedem, hogy a tegnap árnyai eloltsák. Tudom, hogy a fájdalom és a kétség elkerülhetetlen részei az életnek, de nem szabad hagynom, hogy teljesen bekebelezzenek. Ma megpróbálok nyitott szívvel járni, keresve azokat a pici jeleket, amik emlékeztetnek arra, hogy a remény mindig jelen van, még a legszürkébb napokon is. Mert a hajnal mindig követi az éjszakát, és a szívszínű hajnal a lélek legmélyebb sebeit is képes begyógyítani.