A Rend Szertefoszló Homokvára

Mindig is szerettem a rendet. A gondolataim átlátható fiókjait, a napirendem szigorú ütemezését, a körülöttem lévő tárgyak pontos helyét. Azt hittem, a kontroll a boldogság kulcsa. Egy Kos jegyű barátom egyszer azt mondta, a tűznek szüksége van a káoszra, hogy táplálkozzon. Én, egy Szűz jegyű lélek, elhúzódtam ettől a gondolattól.

Egy viharos tengerparton sétáltam nemrég. Tudtam, hogy a dagály közeledik, mégis elszántan építettem homokváramat. Tornyokat, falakat, aprólékos díszítéseket. Minden egyes simítással a tökéletességre törekedtem. Mikor elkészült, büszkén szemléltem. Aztán a hullámok megérkeztek. Előbb csak finoman nyaldosták a lábaimat, majd egyre erőszakosabban támadták a vár alapjait. Hiába próbáltam védeni, megerősíteni, a víz könyörtelenül pusztította. Végül nem maradt semmi, csak a homok és a tenger.

És akkor megértettem. A rend illúzió. Az élet maga a változás, a folyamatos áramlás. Az a kényszeres vágy, hogy mindent irányítsak, csak felesleges szenvedést okoz. A homokvár elmúlása nem a kudarcot, hanem a szabadságot hozta el. Hagytam, hogy a víz magával vigye a merev elképzeléseimet, a félelmeimet. És a helyükre valami új született: a béke. A felismerés, hogy a valódi szépség a pillanatban rejlik, nem a tartósnak hitt konstrukciókban. Az élet homokvárai el fognak omlani. De a tenger örök.