A Rendszer Viaszgyertyáinak Olvadása

A szorongás nem más, mint a biztonság illúziójának elvesztése miatti bánat. Azt hittük, megépítettük a tökéletes életet, szabályok, rutinok, elvárások stabil rendszerét. Viaszgyertyákkal kivilágított, rendezett polcokkal teli szobát. De a lángok, melyek fényt adnak, egyben pusztítják is a formát.

Éreztem a változást a levegőben, ahogy a Szaturnusz erőteljesen belépett a Halakba. A régi struktúrák, melyekben hittem, recsegni-ropogni kezdtek. Nem tudtam megfogni, megmagyarázni. Csak éreztem, hogy valami elkerülhetetlenül omladozik. Egy kényelmes, de szűk ketrec.

Először ellenálltam. Próbáltam megtámasztani a gyertyákat, óvni a lángokat a széltől. De a viasz már olvadni kezdett, cseppjei lassan ellepték a polcokat.

Aztán megértettem. Nem a sötétségtől kell félnem, hanem a fény elkerülhetetlen változásától. A rendszer nem azért van, hogy örökké tartson, hanem hogy elvezessen valahová. Az olvadó viasz nem a pusztulás, hanem az átalakulás jele. A szabadulás ígérete. A szorongás pedig csupán a ragaszkodás fájdalma, amíg meg nem tanulom elengedni a formát, és elfogadni a folyékony valóságot. Hogy meglássam a fényt a káoszban, a lehetőséget a változásban. És elinduljak egy új úton, ahol a szívem világít, nem a régi szabályok.