A Sajnálat Ólom Pillangói

A sajnálat… ólom pillangók röpködnek a szív felett, szárnyaik lassan, fáradtan vernek. Nem szárnyalnak, nem visznek új tájakra, csupán a múlt ködös, homályos kertjében időznek. Ott ahol a "mi lett volna, ha…" virágai burjánzanak, töviseik mélyen szúrnak.

Egy régi történet jut eszembe egy idős kertészről, aki élete alkonyán ült a rózsakertje közepén. A rózsák gyönyörűek voltak, illatoztak, de az idős ember arca szomorú volt. Azt mondta: "Látod ezt a sok rózsát? Mindegyiket szerettem volna tökéletesre nevelni. Sokat eldobtam, mert nem voltak elég szépek, nem feleltek meg az elvárásaimnak. Most itt ülök, egy kertnyi szépség közepén, de a szívemben a kidobott rózsák fájdalma él."

Rájöttem, hogy a sajnálat nem más, mint a tökéletesség illúziójának rabja. Azt hisszük, egyetlen rossz döntés, egyetlen elszalasztott pillanat örökre megpecsételi a sorsunkat. Pedig az élet nem egyetlen vonal, hanem egy kanyargós ösvény, tele lehetőségekkel. Minden "mi lett volna, ha…" egy új ösvény kezdete is lehet.

Engedd el az ólom pillangókat. Ne hagyd, hogy a múlt árnyéka befedje a jelen fényét. A sajnálat energiáját fordítsd a jelen pillanatba. Figyelj a mostani rózsákra, gondozd őket szeretettel, és meglásd, a kerted még gyönyörűbb lesz, mint valaha. Mert a tökéletesség nem az elért eredményekben rejlik, hanem a szeretetben, amellyel a kertünket gondozzuk. A jövő kertje vár, ültessünk hát virágokat!