A Sajnálat Ónix Könnycseppjei

Sajnálom. Milyen könnyen kimondjuk ezt a szót, anélkül, hogy valóban megízlelnénk a súlyát. Mintha egy szélfútta levél lenne, amit oda sodrunk valaki elé, remélve, hogy eltereli a figyelmét a mi fájdalmunkról. Pedig a sajnálat, ha igazán megéljük, egy mély, sötét kút, melynek alján az Ónix kövei csillognak.

Nemrégiben egy régi barátommal találkoztam. Évek óta nem beszéltünk, s bár a találkozás örömteli várakozással töltött el, valahol mélyen, egy fojtott bűntudat is munkált bennem. Tudtam, hogy egykoron hibát követtem el vele szemben, egy meggondolatlan szót, egy elszalasztott lehetőséget, ami megmérgezte a kapcsolatunkat. A találkozás során a felszín vidám volt, de a szavak mögött ott lappangott a kimondatlan. Aztán, hirtelen, a csend megtört, és én, ahelyett, hogy elbagatellizáltam volna a múltat, megpróbáltam volna mentegetőzni, egyszerűen csak kimondtam: "Sajnálom."

De ezúttal nem csak egy szó volt. Ez egy teljes odaadás volt a múltnak, egy kísérlet arra, hogy elfogadjam a hibámat és a következményeit. Ahogy kimondtam, éreztem, ahogy egy óriási súly zúdul le a vállamról. A Sajnálat, mint egy sötét folyadék, végigcsorgott rajtam, kimosta a régi, fájdalmas emlékeket, és helyet csinált valami újnak. Barátom szeme megtelt könnyekkel. Nem kellett több szó. Tudtuk, hogy a gyógyulás útjára léptünk.

Az Ónix nem a felejtés köve. Emlékeztet a múltra, a hibáinkra, a fájdalmakra. De emlékeztet arra is, hogy a Sajnálat, ha őszinte és mély, képes megtisztítani a lelket, és utat nyitni a megbocsátás és a gyógyulás felé. A Sajnálat Ónix Könnycseppjei lehetnek fájdalmasak, de a bennük