A Sajnálkozás Ametiszt Könnye

Sajnálkozás. Oly mély, lila árnyalatú érzés, mint egy ametisztkönny. Nem a bánat tiszta, forró patakja, hanem a múlt ködös tájain elveszett lehetőségek miatt érzett, halk zokogás. Kísért bennünket, különösen akkor, amikor a Nap a Halak jegyében jár, és a valóság és az illúzió közötti határ elmosódik. Egy régi történet jut eszembe: egy idős asszony ült a tengerparton, és minden nap feljegyzett valamit a homokba. Egy fiatalember megkérdezte, mit csinál. Az asszony elmondta, hogy minden nap leírja azokat a dolgokat, amiket megbánt. A fiatalember rácsodálkozott, hogy mennyi név és esemény szerepel a homokban. „És mi lesz ezekkel?” – kérdezte. Az asszony mosolygott, és megvárta, míg a hullámok elérik a partot. A víz elmosta a neveket, az eseményeket. „A tenger emlékszik helyettem” – mondta. A sajnálkozás valóban nehéz teher, de nem kell örökké cipelni. Engedjük, hogy a múlt hullámai elvigyék. Tanuljunk belőle, de ne engedjük, hogy megmérgezze a jelenünket. Az ametisztkönny gyógyító is lehet, ha nem engedjük, hogy elborítson bennünket. Emlékeztessen arra, hogy minden pillanat egy új kezdet, egy új lehetőség a szeretetre, a békére és a boldogságra.